Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint.

 

A redoxireakció


A kémiai reakciókat több szempont alapján is csoportosíthatjuk!
  • Részecskeszám-változás alapján létezik: egyesülés és bomlás
  • Hőváltozás szempontjából létezik: endoterm reakció és exoterm reakció
  • Részecskeátmenet alapján létezik: sav-bázis reakció és Redoxireakció


A redoxi szó két különböző szó rövidítéséből lett összetéve. A redukció és az oxidáció szó rövidítéséből.

Kiterjedt jelentésük:
  • Redukciónak nevezzük az elektronfelvételt. Ez bármelyik elem vagy vegyület elektronfelvételét jelentheti, függetlenül attól, hogy a folyamatban jelen volt-e az oxigén.
  • Oxidációnak nevezzük az elektronleadással járó folyamatokat, változásokat. Az, hogy egy elem elektront ad le, már ismerős az ionokkal kapcsolatos fejezetekből. Így keletkeznek a kationok.


Példa oxidációra:

Az alábbi reakcióban a nátrium elektront ad le a klórnak, tehát oxidálódik. Azok az elemek, vegyületek, amelyek könnyen adnak le elektront, vagyis könnyen oxidálódnak, jó redukálószerek.




Ebben a reakcióban megvan a példa a redukcióra is:
 
Hiszen az az elem, amelyik felveszi az elektront, redukálódik. Tehát oxidálószer.

Láthatjuk tehát, hogy a redukció és az oxidáció folyamata mindig egymás mellett játszódik le, ezért is hívják az elektronátadással járó folyamatokat redoxireakcióknak.


 
Tanulja meg a kémiát
az Ön gyermeke is játszva!


Rendelje meg a Kémiából Ötös
oktató DVD-t most
!




KémiaKapcsolatRendelje meg!InformációAdatvédelmi nyilatkozat
 
 
 
Oldaltérkép